Újabb pécsi műhiba, ismét a Gyermekklinikán - Születésnapján halt meg Renátó
A kisfiú négy hónapig szenvedett, mert nem ismerték fel a betegségét a pécsi Gyermekklinikán. Ha időben intézkednek a májátültetésről, még most is élhetne a 8 éves fiú. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya hamarosan befejezi a nyomozást az ügyben.
Renátóval éppen ott és éppen akkor történt a szerencsétlenség, mint Kirával azzal a kislánnyal, aki a pécsi Gyermekklinikán halt meg tavaly ősszel, mert kicsúszott a lélegeztető gépének egyik csöve. A két eset még nem minden, állítja Renátó édesanyja, aki szerint akkor egy harmadik, a fia melletti ágyon fekvő hat éves kislány is életét vesztette egy fertőzés miatt.
| PTE Gyermekklinika (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre) |
A pécsi Takács Renátó (†8) halála épp olyan értelmetlen mint a többi, hozzá hasonló sorsú gyereké. A tényállás szerint ha a pécsi klinika időben felismeri a bajt, valamint ha hallgat a budapesti Szent-László Kórház tanácsaira, akkor a fiú talán még mindig élhetne. - Ebbe egyszerűen nem lehet beletörődni, pont a nyolcadik születésnapján vesztettem el a kisfiam - modta a Pécsi Napilapnak Szél Brigitta édesanya.
Renátó története 2009 júniusában kezdődött, amikor a fiú csuklóját fájlalta. Csontelhajlást diagnosztizáltak nála, ezért begipszelték. Három hetes 39 fokos láz után derült ki, hogy nem kellett volna a gipsz, mert ízületi gyulladása volt. Szteroidos kezelés kapott, de állapota nem javult. Szeptemberben vették észre, hogy a szeme besárgult, kiderült, hogy az ízületi gyulladást májelégtelenség okozza. Renátó ekkor már annyira rosszul volt, hogy be kellett feküdnie a kórházba. Az orvosok először autoimmun betegségre gyanakodtak, majd C-vírusos hepatitisz fertőzésre, de nem tudták a pontos diagnózist. Október végén már annyira tanácstalan volt a pécsi klinika, hogy a budapesti Szent László kórházba küldték a fiút, mondván, hogy ott vannak megfelelő gépek ahhoz, hogy kiderítsék a betegségét. – Ekkor már nagyon rossz állapotban volt, hallucinált és össze-vissza beszélt. Nem ismertem rá a kisfiamra csak sírtam, hogy mi történik vele, a nyugodt és csendes gyerekből őrjöngő vad fiú lett – mondta a Pécsi Napilapnak Szél Brigitta édesanya.
Október 30-án Budapesten derült ki, hogy nem hepatitisz, és hogy csak a transzplantáció segíthet és ezt már korábban is mondták a pécsi klinikának, amely nem tett semmit – tette hozzá az anyuka. Itt már hiába küzdöttek a fiú életéért, késő volt. Renátó három nap múlva meghalt. - Orvosokat és kórházi dolgozókat hallgattunk meg, a nyomozás tulajdonképpen befejeződött, már csak a szakértői véleményre várunk, amelyet a Semmelweis Egyetem szakértői készítenek el, mert egy ritka kórképről van szó – mondta a Pécsi Napilapnak Zsobrák Péter a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az üggyel kapcsolatban hiába kerestük a gyermekklinikát, nyilatkozatra jogosult személyt nem találtunk. Az édesanya egyelőre nem gondolkodott kártérítésen, mint mondta, először a felelősök megbüntetése a fontos, utána kérhetnek majd anyagi kártérítést.
PNL/FG

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





