Ezt olvasta már?

0

2011. tavaszára teljesen megújul a pécsi Lánc utcai Rendelőintézet

Egyenlőre a betegek és az orvosok, asszisztensek türelmét kéri a kivitelező, hiszen 2010. szeptember közepén nekilátnak a Lánc utcai Rendelőintézet rekonstrukciójának. A felújítás alatt is működik a teljes ellátás!

Ahogy Csizi Péter országgyűlési képviselő, a Közgyűlés Népjóléti és Sport Bizottságának elnöke fogalmazott, a Lánc utcai Rendelőintézet életében szeptember hatodikával új fejezet veszi kezdetét, a felújítás ezen a napon, az "első kapavágással megkezdődött". Átadták ugyanis az intézetet a kivitelező számára, elsőként a dokumentumokat, az Építési naplót.

A Lánc uctai Rendelőintézet a felújítás előtt (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Megújulnak az intézmény rendelői, váró-folyósói, mind energetikai, mind pedig technikai szempontból is. A felújítás 2010. szeptemberében kezdődik, a tervek szerint 2011. tavaszán készülnek el a munkálatokkal. Addig - ahogy Dr.Kovács Ágnes, Pécs város Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgató főorvosa fogalmazott - sok türelmet és megértést kérnek mind a dolgozóktól, mind pedig a betegektől egyaránt, hiszen nem zárják be az intézetet, a munkák, a betegek ellátása, ha kicsit nehezebben is, de folymatosan zajlanak. Átütemezésekkel, átirányításokkal kell tehát számolni a Lánc utcai Rendelőintézetbe érkezőknek. A jövőben azonban, a munkálatok jövő tavaszi befejeztével, már a megújult rendelő fogadja a betegeket.

 

Az Egyesített Egészségügyi Intézmény Lánc utcai rendelőjének helyt adó épülete az 1980-as évek elején épült az akkori kornak megfelelő színvonalon. Megépítése óta az épületnek átfogó felújítása, rekonstrukciója nem volt, csak használhatósági és funkcionális átalakítások történtek. A felújítások elmaradása, a technológia avulása miatt az üzemeltetés költségei jelentős mértékben megnőttek. Az intézményben azok az alapvető körülmények (technikai és technológiai elemek, építészeti megoldások) hiányoznak, melyekkel egy korszerű, hosszútávon fenntartható, költséghatékony, racionális és környezettudatos intézményt lehet üzemeltetni. Problémát jelent például a lemaradó technikai és technológiai színvonal, a korszerűtlenné vált betegbehívó rendszer, az energetikai jellemzőket és az általános költségeket magas szinten tartó, rossz állapotú nyílászárók, hiányzó hőszigetelési megoldások, a rendelők csempeburkolatainak kiüregesedése, a padlóburkolat elöregedése, továbbá a teljesen vagy részlegesen hiányzó szellőztetés és klímatechnika, az elavult gépészeti megoldások.

A fentiekre tekintettel elengedhetetlen az Intézmény teljes körű korszerűsítése és modernizációja, mely technikailag-technológiailag és építészetileg modernizálja a rendelőintézetet. Alapvető igény egy korszerű és fenntartható működésű, az egészségügyi szolgáltatásban versenyképes járóbeteg-szakellátó kialakítása, mely megvalósítja az alapvető problémafelvetés elvárásait, továbbá egy gyógyulást elősegítő, betegbarát környezet kialakítását. A fejlesztéssel javul a járóbeteg-szakellátás diagnosztikai és tele-diagnosztikai színvonala, uniós színvonalú telekommunikációs rendszer kerül kialakításra, javulnak az épület energetikai jellemzői, mellyel jelentős fenntartási költségek takaríthatóak meg (kb. harmadával mérsékeli a költségeket).

A program megvalósítása hozzájárul Pécs városának, illetve a pécsi kistérség és Baranya megye egészségügyi ellátása színvonalának területi kiegyenlítődéséhez.

Az Egyesített Egészségügyi Intézmény Pécs M. J. Város Önkormányzata nevében, a 250/2009.(05.29.) sz. közgyűlési határozat felhatalmazása alapján a „Pécs Lánc utcai járóbeteg-szakrendelő intézet fejlesztése” tárgyában az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez pályázatot nyújtott be. A Regionális Operatív Programok Irányító Hatóság vezetője a fenti című, DDOP-3.1.3/B-2009-0005 jelű pályázat megvalósítására 398.127.179 Ft támogatást biztosít. A projekt teljes – pályázat szerinti – költsége: 442.878.042,- Ft.

A pályázat keretében építési felújításra (építészeti, gépészeti, villamos), orvosi és informatikai eszközök beszerzésére illetve kötelező kiegészítő szolgáltatások (pályázat előkészítés, tervezés, műszaki ellenőrzés, nyilvánosság biztosítása, könyvvizsgálat, projektmenedzsment) igénybevételére kerül sor, ezen tevékenységek várható – pályázat szerinti – költségét beépítették az elszámolható költségek körébe, így azokra a 89,90%-os támogatás igénybe vehető.

Az orvosi és informatikai eszközök beszerzésére az Önkormányzat nyílt közösségi értékhatárt elérő közbeszerzési eljárást indított. Eredményhirdetésre és szerződéskötésre várhatóan 2010. októberében kerülhet sor. Az orvos- technológiai és informatikai eszközök beszerzésének (szállítás, beüzemelés) véghatárideje várhatóan 2011. március vége.

Az építési felújítás nem engedélyköteles beruházás. A kivitelezési munkát megalapozó kiviteli tervek elkészültét követően az Önkormányzat a közbeszerzésekről szóló törvény szerint eljárva a megvalósításra, a megfelelő kivitelező kiválasztására nyílt nemzeti értékhatárt elérő közbeszerzési eljárást indított.

A közbeszerzési eljárás eredményesen zárult. A nyertes Vállalkozó (S és P 2004 Kft. – 7636 Pécs, Kerülő u. 5.) aki az összességében legelőnyösebb ajánlatot adta, s az építési munkákat 2010. december elején fejezi be.

 


 


 


PNL/Pécs M. J. Város Önkormányzata







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ez a 3 csillagjegy ma váratlan pénzhez juthat – te köztük vagy?

A csillagok állása szerint egyes csillagjegyek számára kedvező fordulatokat hozhat a mai nap. Van, akinek egy régóta várt lehetőség...

Izraeli telepesek felgyújtottak egy mecsetet Ciszjordániában

A tűz jelentős károkat okozott a mecsetben, amelynek falára többek között a „bosszú” feliratot festették

Szeptembertől nyilvánossá teszik a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől bárki számára elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai – jelentette...

Tanács Zoltán pénteken írt a Planetárium újranyitási terveiről, Karácsony Gergely a teljes Népligetet akarja

A főpolgármester uniós forrásokra számít, és a három évvel ezelőtti ötletpályázatra hivatkozik, amelyen egyik terv sem aratott...

Magyar Péter: Vajon mi járhat a Fidesz-frakció fejében?

Az elfogadott korrupcióellenes intézkedések révén 6 ezer milliárd forint uniós forráshoz jutnak a magyarok – írta Magyar Péter...

Bécsben irigykednek a budapesti kétharmadra, így csak kiutálni tudják a parlament széljobbos elnökét

Legszívesebben eltávolítanák hivatalából a bécsi parlament szélsőjobboldali elnökét, az alkotmány azonban ebben Ausztriában nem...

„Jobban érdekelnének a részletek, mint a nagy bemondások” – mérlegen a Tisza eddigi gazdaságpolitikája

Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta. Ennél felemásabb...

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai...

Scooter: ruha nélkül ment fel valaki a színpadra, itt tényleg bármi megtörténhet

A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.

Perzselő hőség jön: Magyarország lesz a legforróbb, és nem látni a végét

Érkezik a következő kánikulai forróság: Magyarországon lesz a legnagyobb a hőség Közép-Európában, a szakértők pedig nem látják a...

Egyre többen lebontják a zuhanykabinokat. Egy szebb, karbantartásmentes változatra cserélik őket

A zuhanykabinok helyett új fürdőszobatrend válik egyre népszerűbbé. A zuhany új kialakítása praktikus, sőt még a takarítási...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

0






0