Ezt olvasta már?

0

Egyedülálló 3D-fejlesztés indult Pécsett

El tudja képzelni, hogy a jövőben az orvos-beteg kapcsolatot kiterjesztett valóság alapú szemüveg segítse?

Vagy éppen azt, hogy a sebészek még pontosabban, még precízebben tudnak felkészülni egy-egy műtétre, mert előtte milliméter pontosan lemodellezték, mi fog történni, miután felnyitották a beteget? Nem is annyira futurisztikus terv, mint amilyennek hangzik!

A technológiai fejlődés az orvostudományban is óriási lépésekkel halad előre. 2017 szeptember elején egy olyan fejlesztői csapat állt össze Pécsett, amely képes alapjaiban megváltoztatni mind az oktatást, mind az orvosi gyakorlatot. A Zinemath Zrt. a Pécsi Tudományegyetemmel és az MTA-SZTAKI-val konzorciumban elnyerte a GINOP-2.2.1-15-2017-00083 pályázatot a „Kiterjesztett valóság alapú, 3D orvosi képek és a valóság egyesített vizualizációját megvalósító, innovatív egészségügyi segédeszköz (zMed) fejlesztése az orvos-beteg kapcsolat és az oktatás támogatására” című projektre. Ennek keretében a Zinemath Zrt., a Docler csoport tagja Pécsett nyitott irodát, amely jelenleg 15 főt foglalkoztat, de rövidesen 30 főre bővül a csapat.

A Zinemath Zrt. meglévő tapasztalata és technológiája, a zLense tette lehetővé, hogy a kiterjesztett valóság témában olyan orvosi alkalmazások fejlesztésébe kezdjen, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és amelyek nem csak hazai, de nemzetközi szinten is egyedülállóak. Az augmented reality (AR = kiterjesztett valóság) egy rendkívül gyorsan fejlődő terület, ahol számtalan újítás fog hamarosan napvilágot látni. Mindez olyan új kiaknázatlan lehetőséget jelent mind az orvosi gyakorlati alkalmazásban, mind az oktatásban, amely teljesen új szemléletet von maga után.

„Olyan innováción dolgozunk, ami által az orvostudomány számára is alkalmazhatóvá válnak az eddig csak a szórakoztatóiparból ismert 3D-s lehetőségek. Célunk az orvos-beteg kapcsolat fejlesztésén túl az oktatás támogatása is, hogy a jövő orvosai már ebben az innovatív rendszerben tanuljanak. Az orvosi leletek alapján megjelenített 3D-s modellek segítenek látni ás láttatni az emberi testet, a betegségeket, a terápiás lehetőségeket. Ebben lesz segítségünkre a kiterjesztett valóság alkalmazása. De itt nem állunk meg, ugyanis távlati célunk az AR műtéti tervezésbe integrálása. Ennek során a sebész a konkrét betegre rávetítve tulajdonképpen belelát a testébe, pontosan tudja, hogy például egy rákos beteg esetében hol és hogyan helyezkedik el a daganat. Ezzel a technikával nem csak az eddig bizonytalan faktorokat tudjuk kiszűrni, de csökkenthető a műtéti idő is.” – mondta Csizi Botond, a cég egyik alapítótagja.

„A pályázatban a PTE kutatói is részt vesznek és ezzel a 3D-kutatások kapcsán az egyetem tulajdonképpen a tématerület egészét lefedi: kezdve a 3D-alkalmazások kutatásától, a 3D-nyomtatás és alkalmazásain át a virtuális és kiterjesztett terek kutatásáig. A következő lépés, hogy ezt az irányt beillesszük a képzéseinkbe, amelyekről az egyeztetés már elkezdődött, és amelyek várhatóan új szakokat is eredményeznek majd.” – tette hozzá dr. Háber István, aki a Műszaki és Informatikai Kar részéről a projekt koordinátora.

A konzorcium tagjai a következő 3 évben azon dolgoznak, hogy a fenti célok megvalósuljanak, és olyan orvosoktatás, valamint olyan orvos-beteg kapcsolat tudjon léte jönni, amelyek forradalmasítják az egészségügyet.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Felmentette az esküdtszék a férfit, aki Trump helikopterére irányított lézer miatt került bíróságra

A macskajátékos kulcstartóval világító férfit rövid időn belül engedte el az esküdtszék.

Mától újra extrém hideg várható, figyelmeztették az autósokat is

Az operatív törzs arra is felhívta a figyelmet, hogy a várható hideg időjárásra tekintettel az autósok tegyenek a kocsiba takarót és...

Magyar felfedezésért rajong a Guns N' Roses sztárja

Meglepő helyen méltatták a magyar felfedezést.

Dermesztő hideg csapott le az országra: -20 fokot közelítették a hőmérők

Hideg reggelre ébredt az ország, az északkeleti harmadban -20 fok közelében is volt a hőmérséklet - írja az Időkép.

Szlovéniában rekordösszeget költhet a Fradi, ennyibe fájhat Varga Barnabás utódja

Jan Oblak után a szlovén liga legdrágábban eladott labdarúgója lehet az FTC-be tartó csatár.

Szívcsakra-tisztító rituálé: 3 egyszerű, de hatásos technika

A szívcsakra, vagy más néven Anahata, szerepet játszik az érzelmi egyensúly, a szeretet és a kapcsolódás kialakításában. Ismerj meg...

„Ő az életem szerelme” – Jason Momoa nyilvánosan csókolózott új barátnőjével

A színész a legújabb filmjének premierjén tette a nagy bejelentést, miután végre össze tudták hangolni a naptárukat. A nagy szavak...

Muri Enikő durván beleállt Magyar Péterbe, ilyennek látja a Tisza elnökét

Muri Enikő markáns véleményt mondott Magyar Péterről és a Tisza Pártról.

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a tél leghidegebb napjaiban?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a január...

Rubint Réka felvállalta, hogyan fest smink nélkül: ilyen a természetes arca 47 évesen - videó

Rubint Réka felvállalta az igazi arcát: a smink nélküli videójával újból alátámasztotta, hogy a természetesség és az egészséges...

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Mintegy kétezer alkalmazott dolgozik azon, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a szállítás.

Tóth Alex a Liverpoollal történelmet írhat Angliában

Tóth Alex Szoboszlai és Kerkez ellen debütálhat.

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Szoboszlai nagy lehetőségtől fosztotta meg a Liverpoolt, helyette Wirtz a hős

A Burnley megint sok nehézséget okoz a címvédőnek.

A „vörös ördögök” bántóan simán intézték el a Manchester Cityt a derbin

Donnarumma védései és a VAR is csak ideig-óráig mentette meg a vendégeket.

Bulvár

Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!

A politikus rákérdezett, mi lett az üggyel, amit Fidesz „az évtized korrupciós ügyének” nevezett.

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

„Meneküljetek. Mentsétek az életeteket.” – drámai részletek derültek ki Agárdi Szilviék leégett otthonáról

A tűzoltók szerint a lángok pont a hálószobájuk alatt csaptak fel, így perceken múlt az életük. A hatalmas hőhatástól az ablak is kirobbant a helyéről, erre a dörrenésre ébredt az édesapa.

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Ekkor ér véget a tél, így robban be a tavasz az évtized leghidegebb tele után majd hazánk területén?

A tél még nem enged, de a légköri minták már mást jeleznek, egy olyan fordulat közeleg, amely gyorsabban hozhat tavaszt, mint gondolnánk.

0






0