Ezt olvasta már?

0

Terápiás kutyákkal segít az ÉletHíd Alapítvány Pécsett - interjú

„A kutya híd ember és ember között”

Az ÉletHíd Segítő Kutya Alapítvány egyedülálló kezdeményezés Baranyában, amely 2017-ben alakult, azzal a céllal, hogy a dél-dunántúli régióban is bevezesse a terápiás kutyákkal való foglalkozásokat. Óvodákba, sérült gyerekekhez és hajléktalanokhoz is jár Koller Viktória Bellával, a labradorral.

Bella a labrador végzett terápiás kutya, Zoé a németjuhász hamarosan végez. Ezenkívül mozgássérült- és személyi segítő kutyák képzését is vállalja az ÉletHíd Segítő Kutya Alapítvány, az arra rászorulóknak. Nemrégiben pedig elnyerték a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatát, amely jóvoltából két autista gyereknek már elkezdtek két kutyát kiképezni. Bár korábban már egy másik pécsi állatmenhely is járt ide-oda kutyákkal terápiás jelleggel, kimondottan ebből a célból alakult szervezettel vagy alapítvánnyal még nem találkozhattak az emberek Baranya megyében és Pécsett sem. Az ÉletHíd Alaptívány formájában egy merőben új és emberi kezdeményezésről van szó, amelynek részleteiről Koller Viktóriával, az alapítvány kurátorával beszélgettem, aki a foglalkozásokat is tartja.

Zoé és Bella

2017-ben kezdted és majdnem 2 éve űzöd ezt a “szakmát”, de előtte nem ezzel foglalkoztál. Milyen cél vezérelt, amikor úgy döntöttél, hogy terápiás kutyákkal fogsz foglalkozni?

Viki: A szándékom alapvetően az volt, hogy segítsek az embereknek a kutyáimmal. Minden akadály, blokk egy-egy félelemből fakad. Sokan félnek a mai világban sok mindentől. És sajnos ez a természetellenes állapot ma már egyre elfogadottabbá válik. Célom, hogy feloldjuk a kutyákkal az emberek elakadását. Hisz ez gyakran csak egy „apróság”. A félelem a fejben van, ott van az akadály. Valaki pár alkalom után megérti, hogy alaptalan, valakinek hosszabb időre van szüksége. Az állatasszisztált fejlesztő foglalkozások során a gyerekek olyan élményt kapnak, ami könnyebbé teszi nekik a tanulást, játékossá a feladatokat.

Mottóm: Olyat tégy, amiben okod van hinni és olyanokkal társulj, akikben bízol.


Mennyire elterjedt a kutyák ilyen jellegű terápiás alkalmazása ma Magyarországon? Azt tudom, hogy például a pszichiátrián is használnak kutyákat a mentális betegek rehabilitációjában. Bevett módszer ez vagy elhanyagolják?

Viki: Ma Magyarországon egyre többen használják és egyre színesebb módon bontakozik ki a terápiás kutyák és a segítő kutyák alkalmazása. Különböző fejlesztéssel foglalkozó intézmények veszik fel a szolgáltatásaik közé az állatasszisztált órákat.

Külföldön már kórházakba is beengedik őket, ott már felismerték jótékony hatásukat a betegekre nézve. Itthon úgy tudom erre még nincs lehetőség. Hiszem, hogy ez is hamarosan átfordul és az egészségügyi intézmények is engedik megtapasztalni egy ilyen jellegű gyógyító terápia élményét a betegeknek.

Ennek hiánya itthon talán az, hogy hiába a külföldi pozitív példa, nálunk az emberek félnek az újtól és a változástól.

Miben tud többet adni egy állat, mint mondjuk egy ápoló a lélektani és pszichés segítségen túl? Említetted, hogy mozgássérült és személyi segítő kutyák képzésével is foglalkozol, tehát fizikálisan is képes a kutyákra támaszkodni az érintett rászoruló?

Viki: A kutyáknak nincsenek előítéletei, nem úgy néz egy betegre, hogy „jajj szegény”.

Sokkal pontosabban hangolódik rá az ember lelki szükségleteire, mint pl. néhány ember, akiknek előre elképzelt nézőpontjuk van, hogy minek, hogy kell történnie, mit kell mondania, hogy segítsen. A terápiás kutya nem segíteni akar, de mégis segít. A jelenlétével és azzal, hogy hagyja magát simogatni és ez még jól is esik neki. Ez az az érzelem, gyógyító energia, ami tényleg segít meggyógyulni vagy jobban lenni.

A fejlesztő foglalkozáson a terápiás kutya egy pozitív spirált tud elindítani. A gyerekek motiváltak lesznek, de egy esetleges kudarc élményt is könnyebben feldolgoznak. Gyerek és kutya között kialakul a kölcsönös elfogadás, egymásra figyelés, ami nagyban megkönnyíti a fejlesztő foglalkozások sikerességét.

A segítő kutyák – jelen esetben, mozgássérültet segítő és személy segítő – mind fizikálisan, mind pedig lelki szinten óriási segítség a gazdának. Egy mozgássérültet segítő kutya a nap folyamán sok mindenben tud segíteni, nem kell más embertől szívességet kérni, mert a kutya mindezt örömmel, készségesen teszi. pl. Villanyt kapcsol, felvesz és felad leejtett tárgyakat (kulcs, pénz, táska, póráz, stb.), ajtót nyit, odahoz bármit, amire megkérem. Segít a bevásárlásban. A személysegítő kutya szintén tudja ezeket a feladatokat, de itt pl. egy autista ember esetében, a kutya jelenléte nagy önbizalmat ad, magabiztosabb lesz, könnyebben épít kapcsolatot más emberekkel. A kutya híd ember és ember között.

 

Kedves történetek a terápiás kutyás foglalkozásokról

Egy beszédfejlesztő foglalkozáson egy kisfiú Bella kedvéért kimondta azokat a szavakat, amikre egyébként csak hosszas unszolásra lehetett rávenni. De olyan eset is volt, ahol egy óvodában azért, hogy sétáltathassák a gyerekek Zoét a foglalkozás végén, olyan fegyelmezetten és motiváltan végezték a feladatokat, hogy ilyen együttműködést az óvodapedagógus még nem tapasztalt. Egy másik kedves emlékem pedig amikor egy kislány, aki a kutyáktól nagyon fél és retteg, olyan bizalmat tudott fél óra alatt szavazni Bellának, hogy már a pórázát is megfogta, aztán ő vezette.

Óvodákba milyen céllal látogatsz el a kutyákkal, gondolom ott nem terápiás indíttatásból viszed el Bellát. A legtöbb gyerek egyértelműen szereti a kutyát.

Viki: Az óvodákba állatasszisztált fejlesztő pedagógiának nevezik azokat a foglalkozásokat, amiben a terápiás kutyák is részt vesznek. Vannak csoportok, ahol egy egész tanévet végig csináltunk, de olyan is, ahova csak alkalmanként mentünk. A gyerekek nagyon várják azokat az órákat, ahol együtt csinálhatnak feladatokat a kutyákkal. Itt minden esetben az óvoda pedagógus állítja össze a gyakorlatokat aszerint, hogy épp mi az a témakör, amit tanulnak. Velem megbeszéli, hogy a kutyák hogyan kapcsolódnak be a feladatokba, mit tudnak vagy gyors mit tanuljanak meg. Ez is egy közös munka. Az óvodapedagógus a gyerekeket ismeri és a fejlesztendő célt, én pedig a kutyákat és azok tudását. Persze a rendszeres találkozások során mind közelebb kerülünk egymáshoz és már ismerősként játszva tanulunk.

Ezeknél a - nevezzük - foglalkozásoknál van valamilyen bevett menetrend, hogy mit csinálnak a kutyákkal például a hajléktalanok vagy a sérült gyerekek, vagy csak élvezik egymás társaságát?

Viki: Általában egy előre összeállított feladatsor szerint tartom a foglalkozásokat. A Támasz Alapítvány lakóinak olyan feladatokat adok, amit ülve is el tudnak végezni és fontosnak tartom, hogy egymással is kapcsolatba kerüljenek. Itt sokan nehezen vagy alig tudnak járni. Pl. ülve lehet végezni azt, hogy karikát fognak a kezükbe, a kutyák pedig azon bújnak át. Vagy labdával dobnak palackot és a kutyák visszahozzák a labdát. Vagy szójátékos fejtörőt kapnak és aki kitalálja az kér egy trükköt a kutyától. De van olyan is, hogy sokat beszélgetünk, elmondják – megosztják velem a személyes történetüket is és közben simogatják a kutyát. Ezután látom, hogy mosolyognak, csillog a szemük és talán egy kis reménysugár is feltámad bennük, hogy mégiscsak érdemes élni.

A sérült gyerekek speciális fejlesztését konduktor vagy gyógypedagógus végzi. Ide kapcsolódunk be a kutyákkal. Különböző feladatok vannak itt is. pl. A kutya megtartja a gyereket, mikor az próbál felállni vagy már felállt, de önállóan még nem képes megtartani magát. Segítünk a mozgás fejlesztésben, beszéd fejlesztésben is. Ezek összetett feladatok és sokféle gyakorlat van erre.

Kicsit meséljél a kutyák kiképzéséről mert szerintem ez egy vakfolt a köztudatban. Hogyan zajlik ez a folyamat? Mennyi időt vesz igénybe? Meg van határozva melyik kutyafaj lehet terápiás kutya vagy ez nem számít?

Viki: Terápiás kutyává válás nem fajta függő. Nyilván vannak fajták, akik általánosságban jobban használhatók ilyen jellegű munkára, de az, hogy kiből válik terápiás kutya, azt a kutya természete és a gazda tudatos nevelése/hozzáállása dönti el. Terápiás kutya tanfolyam egy éves kortól ajánlott. A belépő ide, egy engedelmes vizsgával rendelkező, jól szocializált kutya és egy segítő munkát szívesen végző, jól motivált gazda. Ez a tanfolyam kb. 10 hónapot vesz igénybe, amiközbe 2 MATESZE vizsga van. A két vizsga sikeres elvégzése után kapja meg a páros a terápiás tanúsítványt.

A kutyák képzése egyébként folyamatos. Mindig vannak új dolgok, amiket meg kell tanítani nekik és vannak régiek, amiket jó, ha ismétel az ember.

https://www.segitokutyak.hu/

 

lockkerdee







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Három szettben vereséget szenvedett Marozsán Fábián a Roland Garros nyitókörében

Több mint kétszer annyi ki nem kényszerített hibát ütött a magyar teniszező, mint riválisa.

Megszereztük a listát: Sulyok Tamás és Novák Katalin mellett is dolgozott a honvédség egyik új vezetője

A Magyar Hang több, egymástól független forrásból megerősítve megtudta, kik lesznek a Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium új...

Ciprusi autóbalesetben halt meg a magyar kormány ösztöndíjasa

A Kőrösi Csoma Sándor programot azért találták ki, hogy anyaországi fiatalok menjenek ki a diaszpórába pár évre, hogy...

Vérvörös pünkösd Kijevben: Elképesztő rakétaeső zúdult a városra

Hátborzongató pünkösdvasárnapra ébredt Kijev, miután az orosz haderő ballisztikus rakétákkal és drónokkal intézett támadást az...

Ezért nincs biztonsági öv a vonatokon – itt a szakértők válasza

A vonatokon nincsenek biztonsági övek, és ennek oka nem csupán a megszokás vagy a technológiai elmaradás. Az autókban és a...

Költségvetési vita: a Fidesz visszautasítja Magyar Péter állításait a fedezet nélküli elfogadásról

A Fidesz visszautasítja a Tisza-kormány képviselőinek állításait Magyarország költségvetésével kapcsolatban - közölte az ellenzéki...

Magyar Péter üzent Gulyás Gergelynek, és feltett neki egy lényeges kérdést

A miniszterelnök egy korábbi kijelentésével szembesítette a frakcióvezetőt.

Egykori momentumos tanácsadó lett Ruff Bálinték államtitkára, több médiamunkás szerepet kapott

Korábbi főszerkesztők, újságírók is államtitkári megbízatást kaptak az új kormány körül: a médiaszakemberek a kommunikáció, a...

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn az ország nagy részén

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn az ország nagy részén - részletezte az MTI a HungaroMet Zrt. közleményét.

Lakktangás rúdtáncosokkal búcsúztatta a NER-t Mészáros Lőrinc fesztiválja

Az Alcsúti Arborétumban tartott Vál-Völgyi Zsúrból a TSZ-be száműzött Vál-Völgyi Fesztivál lett. Curtis, Rúzsa Magdi, Bruno x Spacc...

Tragikomédia: 3 öngóllal esett ki egy csapat az élvonalból - videó

A bennmaradásért játszó prágai csapatnak egy pont is elég lett volna, ám a mérkőzés végül rémálomba fordult, és kieséssel zárult.

0

Sport

Eldőlt Robbie Keane jövője, bejelentést tett a Ferencváros

Az elmúlt napokban olyan pletyka kapott szárnyra, hogy az ír szakember elhagyhatja a zöld-fehéreket.

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben

A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.

Wirtz tiszta vizet öntött a pohárba Szalah és Slot „háborújáról”

Ezen a héten minden a távozó legendákról, Mohamed Szalahról és Andy Robertsonról szólt Liverpoolban.

Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított

A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.

Keane is megszólalt a távozásáról: "Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést"

Az FTC-t elhagyó Robbie Keane Instagram-oldalán búcsúzott el a Fraditól.

A 95. percben jött a dráma a 83 milliárd forintos mérkőzésen

A végjátékra aligha panaszkodhat a 2021-ben még harmadosztályban sínylődő gárda.

Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt

A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Hivatalos: Robbie Keane távozik a Fraditól - az is kiderült, ki kezdeményezte a szakítást

Az ír szakember saját elhatározásából döntött úgy, hogy másfél év után távozik az Üllői útról.

Svájc nagyon megverte a magyar hokiválogatottat

A házigazda és vb-ezüstérmes Svájc hozta a papírformát a magyar jégkorong-válogatott ellen.

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Gálvölgyi János adta meg a kegyelemdöfést Marsi Anikónak és Gönczi Gábornak

Összefoglaló készült a TV2 híradójából, Gálvölgyi János örömmel vállalta a megtisztelő feladatot.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

A durván szexi meztelen jelenet, amiről most mindenki beszél: és még 11 dolog, ami teljesen máshogy történt a legfelkapottabb sorozatban

Íme néhány dolog, ami teljesen máshogy történt a könyvben, mint az Off Campus sorozatban.

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Teljes útzár: hatalmas baleset történt, rohannak menteni

Három autó ütközött a 21-es főúton.

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

Eldőlt Robbie Keane jövője, bejelentést tett a Ferencváros

Az elmúlt napokban olyan pletyka kapott szárnyra, hogy az ír szakember elhagyhatja a zöld-fehéreket.

0






0