Országos áram- és gázleállás várható – Itt a lista, mely településeket érinti, a nagyvárosok is köztük vannak
Hétfőtől október végéig 163 magyarországi településen várható...
Egyre rövidebb a banki feketelista
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi...
A Pécsi Nemzeti Színház októberben Erdélybe utazik
A Pécsi Nemzeti Színház társulata különleges turnéra készül: Füsti...
Személyre szabott, aranybevonatú pacemakert ültettek egy betegbe Pécsen
Magyarországon pedig első alkalommal került sor ilyen eszköz beültetésére.
Pécs
VIDEÓ: Péterffy Attila teljes brüsszeli beszéde
A Polgármesterek Szövetségének meghívására Péterffy Attila is részt vett a szervezet idei kiemelt programjain Brüsszelben, ahol beszédet is mondott.
Fábián Adriánt javasolja rektornak a PTE Szenátusa
Október 20-án, hétfő délután megtartotta rektorjelölt-választó szenátusi ülését a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az egyetemi szenátoroktól a legtöbb szavazatot titkos szavazás útján Fábián Adrián professzor kapta, így őt javasolja a PTE Szenátusa rektornak – írja az egyetem friss közleménye. A PTE-t fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) pályázatot hirdetett a rektori pozíció betöltésére. Három pályázat érkezett be, […]
Kenderesi utolsó esélye is elszállt: marad a négyéves eltiltás
A Svájci Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, így már jogerős Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes úszó doppingvétség miatt kiszabott négy éves eltiltása.
Megemlékezéssel és zenével ünnepel Pécs október 23-án
Ünnepi műsorral, megemlékezéssel és koszorúzással tiszteleg Pécs az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Töretlen Pécs és Samobor testvérvárosi kapcsolata
Péterffy Attila polgármester és Zag Gábor alpolgármester is részt vett Pécs horvát testvérvárosának ünnepén.
Ismét pécsi dílerre csaptak le a rendőrök, az autóját is vitték
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy férfi letartóztatását kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt egy hónapra.
Nem mindennapi pacemakert kapott egy beteg a pécsi szívgyógyászati klinikán
A PTE Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.
Online térben látogatható a Parajmos
Elkészült a Parajmos – roma holokauszt online kiállítás. A múzeum a virtuális tárlat mellett hamarosan elindít egy vándorkiállítást is.
Egész napos rendezvény zárta az Adj bele Brancs! adománygyűjtő akciót
Tizenkét pécsi kulturális szereplő vágott bele idén a Pécsi Közösségi Alapítvány ADJ BELE BRANCS adománygyűjtő akciójába. A négyhetes kampányt ma délelőtt nagyszabású kulturális kavalkád zárta a pécsi belvárosban, a Csontváry múzeum (a volt Dante) udvarán. Képgalériánk a rendezvényről:
Ilyen volt az Erőművek éjszakája a PÉTÁV-nál
Október 17-én rendezték az Erőművek éjszakáját. Fotósunk a PÉTÁV Kft-nél örökítette meg a nyílt nap eseményeit. Hogyan jut el a melegvíz biztonságosan a távfűtött otthonok radiátoraiba? Hogyan leszegyenletes a szobahőmérséklet függetlenül attól, hány fok van éppen kint? És hogyan képes mindössze egyetlen mérnök koordinálni több mint 30 ezer pécsi lakás fűtését? Ezekre a kérdésekre is […]
Rekordszámú résztvevő az Irány a PTE! Kultúrfeszten
Október 17-én, pénteken új helyszínen, a Zsolnay Kulturális Negyedben, rekordszámú részvétellel rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem pályaválasztási fesztiválját, az Irány a PTE! Kultúrfesztet. Az eseményen az intézmény 10 kara mellett 70 kitelepülő várta a továbbtanulás előtt álló diákokat. Most először rendezték meg a Zsolnay Negyedben a fesztivált, ami tökéletes helyszínnek bizonyult. A tájékozódást idén a […]
Science shop: a közösségi tanulás egyik intézményi formája került terítékre egy pécsi konferencián
Pécsen nagy hagyományai vannak az egyetem és a civil szervezetek közötti együttműködéseknek. Az egyik ilyen, a közös munkát elősegítő módszertan a science shop, „ami civil szervezetek, társadalmi vállalkozások, nonprofit szervezetek, informális közösségek és aktív állampolgárok kérdéseit csatornázza egyetemi tantárgyakba, kutatásokba, ahol oktatók, kutatók és a diákok e kérdések megválaszolásán dolgoznak, a kérdezőkkel közösen” – olvasható […]
A vécében szült egy pécsi gimnazista
Emberölés: az akkor 15 éves lány büntetőügyében most született ítélet.
hírek innen, onnan
A MOB egyénre szabottan segíti a sportolókat
Harminc sportág 163 sportolója kért és kapott támogatást a Magyar Olimpiai Bizottság Kettőskarrier-programja keretében az elmúlt két...
Egy Oscar-díjat nyert családi film, amin egyszerre sírunk és nevetünk
A valaha volt egyik legjobb családi film, ami szinte tökéletes.
Ha már az autópályán biciklizett, gondolta, mehet szembe, a belső sávban is
Ment is. Utána átvágott a sövényen.
Veszélyes félreértés a D-vitaminról – Így tudjuk sokkal olcsóbban beszerezni
A hideg hónapokkal együtt megérkezett a D-vitamin-láz is, de a szakértők szerint rengetegen rosszul szedik a készítményeket. Miközben a...
Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójánál hétfő este
Lángokban állt hétfőn késő este a Mol egyik alapanyag-feldolgozó üzeme Százhalombattán. A társaság szerint éjfélre a tüzet...
Hibák sorát tárta fel a lisszaboni sikló balesetét vizsgáló nyomozás
A 16 halálos áldozatot követelő balesetet egy nem megfelelő minőségű kábel szakadása okozta, és a sikló vészfékrendszere, amit...
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A...
Ezért halt meg 16 ember a portugáliai siklóbalesetben
Emberi mulasztás okozta Portugália egyik népszerű turistalátványosságának balesetét, ami 16 ember életét követelte.
Otthon kapott ki és egyre nagyobb bajban a West Ham
A West Ham United az angol Premier League 8. fordulójában hazai pályán 2–0-re kikapott a Brentfordtól. Nuno Espirito Santo együttese...
Döntetlen született a La Liga 9. fordulójának zárómeccsén
Nem született gól az Alavés-Valencia mérkőzésen. A két csapat a La Liga 9. fordulójának zárómérkőzésén csapott össze, és gól...
A mosoly ráfagyhat az arcokra: Akár félmilliós bírság is jöhet a nyugdíjhoz. Ez az oka
Nagyon oda kell figyelni.
Elképesztő szerződést kaphat a Denver alapembere
A Denver Nuggets nagy üzletet kötött, miután megállapodott Christian Braunnal a további együttműködésről. Az NBA-bennfentes Shams...
Sport
Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért
Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.
Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre
Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.
„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét
Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…
Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki
A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.
Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat
Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.
Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára
Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.
Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót
Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres
„Ezért utál téged mindenki”– újabb botrány Vinícius Jr. körül
A brazil szélső összetűzésbe keveredett Juan Iglesias-szal a Real Madrid Getafe elleni győzelme során.
Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”
Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.
Bombameglepetés a világbajnoki döntőben
Alighanem megszületett az év szenzációja.
„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú
Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.
Bulvár
Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat
Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen
Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác
A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü
Örömlányként dolgozó vendég jött hozzám, a legkeményebb, hogy mit mondott
Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...
Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút
Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.
Dél-Koreában döbbenetes videó ment le Magyarországról a tévében, teljes a döbbenet idehaza
Egyre szorosabb a koreai-magyar viszony.
Ritkán látott jelenet, Hatvanpusztáról kérdezték Orbán Viktort, a riporternek esélye nem volt a miniszterelnök ellen
Nem olyan egyszerű zavarba hozni a miniszterelnököt.
Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata
Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
Zelenszkij ukrán elnököt kérdezték arról, eljönne-e e a tárgyalásra.
„Azt hittem megőrülök, amikor meglát-tam, hogy egy helyi vezető fizetése több mint 7,8 millió forint volt”
Hajdúböszörmény új polgármestere súlyos visszaéléseket talált. Bár több száz milliót spóroltak azóta, az előző fideszes vezetés miatt óriási bírságot kell fizetniük.
Kiborult a bili a TV2-nél, Tóth Gabinál is jobban utálják a nézők ezt a nőt
Kimondták a végső ítéletet, borzasztó a viselkedése a TV2 sztárjának.
„Arculcsapás, hogy Trump Budapesten találkozik Putyinnal, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – közölte az EU-s főképviselő
Szerinte az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük.
blogmorzsák
Káli, a szelíd óriás
Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?
Putyin aranyhídja
Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.


- Az első randi és az utána lévő időszak rendkívül fontos
- Hogyan ellenőrizd a számítógéped állapotát ingyenes eszközökkel?
- Ez a rejtett probléma űzi el a Z generációt a munkahelyekről
- Biztonságban hazáig: nyári tippek nőknek az éjszakai hazajutáshoz
- Lovaglás: az öröm, a szenvedély és a kihívás háromszöge
- Trump és Putyin megállapodhatott Ukrajna felosztásáról, Kijevnek nem osztanak lapot
- Matolcsy György elmondta, miért vásárolt Magyarország 110 tonna aranyat
- Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi a Bajnokok Ligájában
- A reformkortól az impulzusvásárláson át a zöldre mosásig
- Otthoni körömdíszítés egyszerűen

- Forgalomkorlátozás a Mecsek Rallye idején
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Forgalomkorlátozás Magyarürögben
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Technikai okok miatt pénteken korábban bezár a Millennium Üzletházban működő bérletpénztár
- Gyakrabban közlekednek a pécsi Tüke Busz Zrt. 34-es járatai az Állatkertek Éjszakája
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Változik a pécsi Tüke Busz Zrt. bérletpénztárainak nyitva tartása július 1-jétől
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás