0

Új taxiszolgáltató jelenik meg Pécsen: piacra lép az Uber

Pécsen is elérhetővé válik az Uber szolgáltatása. Budapest, Miskolc,...

Ez tesz jót nekem

A finom illat tehát emlékeket idéz fel a gyerekkorból. Amikor vaníliát...

Peugeot váltógombok cseréje: Tartós megoldás kopott belső helyett

Észrevetted már, hogy a váltógombok a Peugeot autóiban mennyire hajlamosak...

Kilépett egy képviselő a pécsi Fidesz-frakcióból

Alig egy nappal azután, hogy Csizmadia Péter frakcióvezető kizárta a lemorzsolódást, Háber István Ervin egyetemi adjunktus kilépett a pécsi Fidesz-frakcióból, politikai támadásokra hivatkozva.

Reklámost, reklámügynökséget keresek Partnernek!

Napilapunk felületeinek az értékesítésére keresünk reklámost, vállalkozást. Érdeklődi: szalainlcs@gmail.com




 

Pécs

Idén sem jut vissza a másodosztályba a PMFC

Hiába győzött az NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában a PMFC, a Nagykanizsa sem hibázott, így a zalaiak nyerték a bajnokságot, ők játszhatnak osztályozót a másodosztályba való feljutásért. A második helyen álló PMFC az utolsó fordulóban a már kiesett Pénzügyőrt, az első helyezett Nagykanizsa pedig az MTK második csapatát fogadta. Mindkét csapat 1-0 arányban győzött, […]

A Idén sem jut vissza a másodosztályba a PMFC bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Újabb államtitkárokat jelentettek be, pécsi-baranyai kötődésűek is vannak köztük

A kormány újabb államtitkárokat jelentett be. A kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezte ki őket. A most bejelentett 55 szakember egyharmada nő, összesen 103 diplomájuk van, a legfiatalabb közöttük 28 éves, a legidősebb 66 – írja a kormány honlapja. Pécsi, baranyai politikusokat is találunk köztük. A várakozásoknak megfelelően államtitkár lett Heidl György esztéta, filozófiatörténész, a […]

A Újabb államtitkárokat jelentettek be, pécsi-baranyai kötődésűek is vannak köztük bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Bronzérmet szerzett Monacóban a pécsi úszó Jászó Ádám

Megkezdődött a rangos Mare Nostrum nemzetközi úszóverseny-sorozat első állomása Monacóban, ahol Jászó Ádám remek eredményekkel mutatkozott be a világklasszis mezőnyben. A kétnapos viadal első napján a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola úszója 100 méter háton bronzérmet szerzett – áll a PSN közleményében. Ádám a döntőben 54.45-ös idővel csapott célba, ezzel a harmadik helyen végzett a […]

A Bronzérmet szerzett Monacóban a pécsi úszó Jászó Ádám bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Novák Katalin kabinetfőnöke azt állítja, Balog Zoltán intenzíven lobbizott K. Endre kegyelméért

Megszólalt a 24.hu-nak Schanda Tamás, Novák Katalin volt kabinetfőnöke, aki több mint két év után először nyilatkozott érdemben a kegyelmi ügyről. Szavai megerősítik, hogy Balog Zoltán református püspök, korábbi emberierőforrás-miniszter (akinek Novák az államtitkára volt) intenzíven lobbizott K. Endre kegyelméért, a kabinetfőnököt is többször győzködte arról, hogy a bicskei igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték el. Novák Katalin a mai napig nem […]

A Novák Katalin kabinetfőnöke azt állítja, Balog Zoltán intenzíven lobbizott K. Endre kegyelméért bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

A horvát államiságot ünnepelték Pécsett

A Horvát Köztársaság államiságának ünnepét rendezték meg péntek este a Pécsi Horvát Színházban. Az eseményen részt vett többek között Drago Horvat főkonzul, és Péterffy Attila polgármester is. Fellépett az Armorin énekegyüttes, amely koncertjével a horvát közösség gazdag kulturális örökségét mutatta be a közönségnek.

A A horvát államiságot ünnepelték Pécsett bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Felavatták a pécsi gyermekgyógyászat legendás professzorának szobrát

Ünnepélyes keretek között avatták fel pénteken prof. dr. Méhes Károly szobrát a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának előkertjében. Az eseményen kollégák, tanítványok, családtagok és az orvosi egyetem vezetői együtt tisztelegtek a magyar gyermekgyógyászat és orvosi genetika egyik meghatározó alakja előtt. Prof. dr. Méhes Károly (1936-2007) munkássága szorosan összefonódott a pécsi gyermekgyógyászat fejlődésével. A korai […]

A Felavatták a pécsi gyermekgyógyászat legendás professzorának szobrát bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Forráshiány, fejlesztések, és egy kilépés a pécsi közgyűlés ülésén

A parlamenti választások utáni első ülését tartotta a pécsi közgyűlés, az ülést szövegesen, élőben tudósítottuk. Az alábbiakban összefoglaljuk a főbb döntéseket. A testület számos, a város jövőjét érintő kérdésben döntött: szó esett az önkormányzat pénzügyi helyzetéről, az óvodai rendszer átalakításáról, az aquapark ügyéről, a Zsolnay Örökségkezelő finanszírozásáról, valamint több uniós pályázatról is. A közgyűlés egyik […]

A Forráshiány, fejlesztések, és egy kilépés a pécsi közgyűlés ülésén bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

A Sándor-palota is nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait

Pénteken reggel közzétette a kegyelmi ügy iratait a köztársasági elnöki hivatal, amelyből kiderült, hogy Novák Katalin 2023-ban a saját apparátusa elutasító javaslata ellenére hozta meg a kegyelmi döntést K. Endre ügyében. Miután Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön sokadik alkalommal is felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt a kegyelmi ügy Sándor-palotában található dossziéjának nyilvánosságra hozására, péntek reggel közzétette […]

A A Sándor-palota is nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Kilépett a pécsi Fidesz-frakcióból Háber István

A pécsi közgyűlés mai ülése közben kért szót politikus, hogy bejelentse, független képviselőként folytatja munkáját a testületben.

A Kilépett a pécsi Fidesz-frakcióból Háber István bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

A tetőablak választásának kulcsszerepe otthonunk kényelmében

Ha tetőtér felújítást vagy építkezést tervezünk, az egyik legfontosabb döntés, amit meghozhatunk, az a megfelelő tetőablak kiválasztása. Jól elhelyezett és minőségi ablakok több természetes fényt engedhetnek be, javítva ezáltal a szellőzést és a beltéri klímát. Ezek az ablakok nem csak a zajt csökkenthetik, de hosszú távon kellemesebb környezetet is biztosíthatnak. De mely szempontokat érdemes figyelembe […]

A A tetőablak választásának kulcsszerepe otthonunk kényelmében bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Határon átívelő együttműködés: baranyai-horvát összefogás az erdők és vízkészletek megőrzéséért

A Mecsekerdő és a Horvát Állami Erdőgazdaság kezdeményezése, a FORWARD megoldásokat kínál a környezeti változásokra.

A Határon átívelő együttműködés: baranyai-horvát összefogás az erdők és vízkészletek megőrzéséért bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.

Egy szavazattal most a Pécs–Orfű–Abaliget útvonal lehet az Év Kerékpárútja

A Pécs–Orfű–Abaliget útvonal bekerült az Év Kerékpárútja 2026 döntőjébe.

A Egy szavazattal most a Pécs–Orfű–Abaliget útvonal lehet az Év Kerékpárútja bejegyzés először pecsma.hu-én jelent meg.



hírek innen, onnan

Ezért tér vissza minden nyáron Ibizára a Madridtól elbúcsúzott sztárfutballista

A spanyol futballista több mint 50 stranddal rendelkező Ibizán pihen családjával a Real Madrid utáni időszakban.

Könnygáz és kordonbontás a szerb diákok tüntetésén – Galéria

A szerb főváros egyik legfontosabb csomópontján, a Slavija téren szombaton több tízezren gyűltek össze előrehozott választásokat és...

Nagyon fáj valami Orbán Viktor kormányának, a tagjai nyílt levélben árulózzák Orbán Anitát

 E szerint Orbán Anita „belülről” láthatta, hogy az Orbán-kormány vezetői hűek maradtak a kormánytisztviselői esküjükhöz.

Úgy kellett mindent kiharcolni maguknak – élet Budapest peremén

Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben. Így néz ki Budapestnek...

Tragédia Csepelen: felszállás közben hunyt el egy utas a buszon

Sajnálatos eset történt Budapesten egy menetrend szerint közlekedő autóbuszon. Az utast egy tinédzser fiú próbálta megmenteni, de nem...

Elindult egy szuper tanker a Hormuzi-szoroson át

Fontos jelzést kapott az olajpiac vasárnap, miután egy iraki nyersolajat szállító szuper tanker sikeresen elhagyta a Perzsa-öblöt és...

Apja meggyilkolásával gyanúsítják a Mango-alapító fiát, egymillió euró az óvadék

Egy katalán bíróság hivatalosan is gyanúsítottként nevezte meg Jonathan Andicot apja halálának ügyében. A nyomozók szerint a férfi...

Barcelonából már elhajtanák a turistákat – betelt a pohár, vége a dalnak

Fenntartható turizmusért felelős biztost neveztek ki Barcelonában, hogy megreformálják a várost és azt, mennyien látogathatják. Sőt, azt...

Hiába a rengeteg jelentkező, egyre nehezebb diákmunkást találni

A vállalatoknak legkésőbb egy hónappal a tervezett kezdés előtt aktivizálniuk kell magukat, ha minőségi és tapasztalt diák...

Világsztárok, akik leszerepeltek apaként: Anthony Hopkins azt sem tudja, vannak-e unokái

A filmekben és a vörös szőnyegen zseniálisak lehetnek ezek a sztárok, de apaként bizony többen megbuktak már. Anthony Hopkins, Tom Cruise...

Atomhatalom intette Lukasenkát

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap telefonon egyeztetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, ennek során felszólította hivatali...

A legendás 7-es

  Igazi show-val nyitott öt éve a Caterham új tulajdonosa: a márka a világ legmagasabb autókereskedésének teraszán, a 137 méter magas...

0

Sport

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott

Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.

Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben

A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.

Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben

Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított

A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.

Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt

A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.

Szalah elsírta magát a búcsú közben – Szoboszlai milyen díjat kapott? + videó

A Liverpool utolsó Premier League-mérkőzése után érzelmes búcsúban részesült Mohamed Szalah és Andy Roberton is.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok

Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda













0





0