Országos áram- és gázleállás várható – Itt a lista, mely településeket érinti, a nagyvárosok is köztük vannak
Hétfőtől október végéig 163 magyarországi településen várható...
Egyre rövidebb a banki feketelista
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi...
A Pécsi Nemzeti Színház októberben Erdélybe utazik
A Pécsi Nemzeti Színház társulata különleges turnéra készül: Füsti...
Személyre szabott, aranybevonatú pacemakert ültettek egy betegbe Pécsen
Magyarországon pedig első alkalommal került sor ilyen eszköz beültetésére.
Pécs
Fények Elvarázsolt Erdeje – pénteken nyílik Pécs legfényesebb kiállítása a Zsolnay Negyedben
Különleges kiállítás nyílik október 24-én a Zsolnay Negyedben. Egészen jövő február 1-ig, minden este 17 és 21 óra között lesz látogatható a negyed udvarain és terein. A Fények Elvarázsolt Erdeje többszázezer izzóval ragyogja be az estéinket. Első alkalommal kapcsolódik be Pécs a cseh DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozatába. A DECOLED már negyed százada van jelen […]
Felöltötte színes őszi ruháját Pécs – GALÉRIA
Nemsokára itt a november, ezzel együtt pedig érkezik a szürke idő. Ám addig is ezer színben tündököl a belváros, érdemes egy kellemes sétát tenni. Itt van az év egyik legpompásabb időszaka, a nyári, zsenge zöldet szép lassan, szinte észrevétlenül felváltották az őszi színek. A fák lombkoronái csodaszép arany, vörös és sárga színekbe öltöztek jelezvén, hogy […]
Ingyenes lesz a parkolás a hosszú hétvégén
Az október 23-i hosszú hétvégén változik a pécsi parkolási rend, valamint a Biokom és a temegtő ügyfélszolgálatainak nyitvatartása.
Így közlekednek a buszok a hosszú hétvégén
A nemzeti ünnepen, október 23-án a társaság autóbuszai a szabadnapokra érvényes menetrend szerint közlekednek.
Egy pécsi baleset szemtanúit keresi a rendőrség
A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt.
Idős férfi halt meg egy birjáni tűzben
Hétfő délután riasztották a tűzoltókat Birjánba, ahol egy Rákóczi utcai családi ház kigyulladt. Az ötven négyzetméteres, egyszintes épület hálószobájában kis területen berendezési tárgyak égtek – áll a katasztrófavédelem közleményében. A tűzoltók az ott lakó, hatvanas éveiben járó férfit kivitték az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. Az oltást követően a tűzoltók átvizsgálták és […]
VIDEÓ: Péterffy Attila teljes brüsszeli beszéde
A Polgármesterek Szövetségének meghívására Péterffy Attila is részt vett a szervezet idei kiemelt programjain Brüsszelben, ahol beszédet is mondott.
Fábián Adriánt javasolja rektornak a PTE Szenátusa
Október 20-án, hétfő délután megtartotta rektorjelölt-választó szenátusi ülését a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az egyetemi szenátoroktól a legtöbb szavazatot titkos szavazás útján Fábián Adrián professzor kapta, így őt javasolja a PTE Szenátusa rektornak – írja az egyetem friss közleménye. A PTE-t fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) pályázatot hirdetett a rektori pozíció betöltésére. Három pályázat érkezett be, […]
Kenderesi utolsó esélye is elszállt: marad a négyéves eltiltás
A Svájci Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, így már jogerős Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes úszó doppingvétség miatt kiszabott négy éves eltiltása.
Megemlékezéssel és zenével ünnepel Pécs október 23-án
Ünnepi műsorral, megemlékezéssel és koszorúzással tiszteleg Pécs az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Töretlen Pécs és Samobor testvérvárosi kapcsolata
Péterffy Attila polgármester és Zag Gábor alpolgármester is részt vett Pécs horvát testvérvárosának ünnepén.
Ismét pécsi dílerre csaptak le a rendőrök, az autóját is vitték
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy férfi letartóztatását kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt egy hónapra.
A vécében szült egy pécsi gimnazista
Emberölés: az akkor 15 éves lány büntetőügyében most született ítélet.
hírek innen, onnan
Négynapos hosszú hétvége jön: mutatjuk, mikor lesznek nyitva a boltok
Az idei október 23-a különösen kedvez a pihenni vágyóknak: a nemzeti ünnep miatt négynapos hosszú hétvégére számíthatnak a...
Jennifer Lopez exférje újra megszólalt: hűtlenséggel vádolja az énekesnőt – „Te választottad a hírnevet, nem engem”
A reflektorfény nemcsak ragyogást, hanem árnyékot is vet – különösen, ha a múlt sosem záródott le igazán. Jennifer Lopez egykori...
Ezzel a munkával 2,5 millió forintot lehet keresni Magyarországon, most bárki kipróbálhatja magát a szakmában
A cégek száma csökkent, de egyes pozíciók felértékelődtek, akár 2,5 millió forintot is fizetnek a legjobb szakembereknek.
Ha eltűnnek a kerületek, eltűnik Budapest lelke is - a Tisza hajmeresztő ötlete felborzolta a kedélyeket
A kerületek eltörlésének terve kiakasztotta a budapestieket.
A százhalombattai tűz után: jó esetben csak pár hétig, rosszabb esetben fél évig lesz zavar
Egy jól megtervezett karbantartás is nagy meló, de ha hirtelen kell leakasztani az új eszközöket, berendezseket és a szakképzett műszaki...
Megölte a férfit, mert az rádudált, majd megelőzte
Rendszámtáblája alapján azonosították a támadót.
Mítosz vagy valóság? A padlófűtés valóban több port termel?
A padlófűtés népszerű, de továbbra is tartja magát az a nézet, hogy több port termel a lakásban. Valóban igaz ez, avagy csak egy...
Riadóztatnak az időjósok: évek óta nem volt olyan novemberünk, mint ami most jön
Az idei ősz változékonysága novemberben is folytatódik. A hónap elején még élvezhetjük a tavaszias napsütést és enyhe...
Keményen támadják Sydney van den Boscht. Így reagált rá
Sydney van den Bosch elárulta kislányának a nevét, de kőkeményen beleálltak a kommentelők. Ő ezt nem hagyta szó nélkül.
Ezt rontják el a legtöbben a diéta során
A bélflórád nem felejt – ezt üzeni az új kutatás.
Új szintre lép a digitális pénzforgalom: Magyarországon elsőként az OTP MobilBankban érhető el az NFC és QR-kód alapú pénzkérés
Az OTP Bank új szintre emeli a digitális pénzforgalmat: Magyarországon elsőként tette elérhetővé MobilBank alkalmazásában az NFC vagy a...
Borzasztó hír a szigetország lakóinak: először láttak szúnyogot Izlandon a természetben
Először találtak szúnyogokat a természetben Izlandon, azon ritka országok egyikében, ahol eddig nem éltek
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek
Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó
A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Bulvár
Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá
Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja
A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat
Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett
Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
blogmorzsák
Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic
"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.


- Az első randi és az utána lévő időszak rendkívül fontos
- Hogyan ellenőrizd a számítógéped állapotát ingyenes eszközökkel?
- Ez a rejtett probléma űzi el a Z generációt a munkahelyekről
- Biztonságban hazáig: nyári tippek nőknek az éjszakai hazajutáshoz
- Lovaglás: az öröm, a szenvedély és a kihívás háromszöge
- Trump és Putyin megállapodhatott Ukrajna felosztásáról, Kijevnek nem osztanak lapot
- Matolcsy György elmondta, miért vásárolt Magyarország 110 tonna aranyat
- Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi a Bajnokok Ligájában
- A reformkortól az impulzusvásárláson át a zöldre mosásig
- Otthoni körömdíszítés egyszerűen

- Forgalomkorlátozás a Mecsek Rallye idején
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Forgalomkorlátozás Magyarürögben
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Technikai okok miatt pénteken korábban bezár a Millennium Üzletházban működő bérletpénztár
- Gyakrabban közlekednek a pécsi Tüke Busz Zrt. 34-es járatai az Állatkertek Éjszakája
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Változik a pécsi Tüke Busz Zrt. bérletpénztárainak nyitva tartása július 1-jétől
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás