Melyik jármű hozza el számodra a szabadságot?
Eljátszottál már azzal a gondolattal, hogy elhagynád a város zaját, és a...
A mesterséges intelligencia már a mindennapok része
A mesterséges intelligencia korábban sci-fi történetek része volt, de...
Péterffy Attila: Bízom benne, hogy az új kormány érezhető előrelépést hoz Pécs és a térség fejlődésében
„A közzétett, már véglegesnek tekinthető eredmények alapján...
Pécs
Péntek hajnalban még mínuszok lehetnek, vasárnap jön a kora nyárias idő
Hétvégétől fokozatos melegedés kezdődik.
Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozás és útzár lesz Kertvárosban
A munkálatok ideje alatt a Maléter Pál út szervizútja és a Krisztina téri jelzőlámpa közötti összekötő utat lezárják.
Autóval ütközött, majd elhajtott a helyszínről a motoros – szemtanúkat keres a rendőrség
A rendőrség a baleset szemtanúit, illetve érintettjét keresi.
Ahol a folyók összekötnek: nemzetközi projekt indult a PTE-n a roma hallgatók támogatására
Április 27-én tartották meg a CHERISH nyitókonferenciáját a PTE Romológia és Nevelésszociológia Tanszékén.
A népességfogyás mérséklődött, de így is mélypontra került a születésszám
Idén márciusban 5752 gyermek született, ami a valaha volt legalacsonyabb márciusi adat.
Domján Kristóf lett 2026 Legjobb pályakezdő táncművésze
A tánc világnapja alkalmából díjazták a hazai táncszakma kiválóságait, a Pécsi Balett társulat tagját, Domján Kirstófot is elismerték.
Legjobbjai nélkül is nyerte a döntő első meccsét az NKA!
Hiába állt fel Julia Reisingerova és Lexi Held nélkül a fináléra Zseljko Djokics csapata, a fiatal pécsi játékosok akarata imponáló volt – ami pedig még fontosabb, ez győzelmet ért a DVTK elleni bajnoki döntő első meccsén szerda este.
Így közlekednek a buszok a hosszú hétvégén
Május 1-jén (pénteken) és május 2-án (szombaton) szabadnapi menetrend lesz érvényben. Május 3-án, (vasárnap) a munkaszüneti napokra meghirdetett menetrend szerint közlekednek. Bérletpénztár információk: Május 1-jén és május 3-án valamennyi bérletpénztár zárva.Május 2-án: szabadnapi nyitvatartás szerint. Ügyfélszolgálati iroda: A Tüke Busz Zrt. ügyfélszolgálati irodája május 1–3. között zárva tart. Menetjegy elővételben a Tüke Busz Zrt. viszonteladói […]
Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják Sára Botond budapesti főispánt
Több helyszínen már kutatásokat és lefoglalásokat is végezett a hatóság.
Képekben mutatjuk meg a NER tizenhat évét Pécsett – 1. rész
Archívumunkból válogattunk fotókat 2010-től kezdve. Háromrészes sorozatunk első képgalériája a 2010-től 2014-ig tartó időszak közéleti történéseit és főszereplőit mutatja meg. 2010 2011 2012 2013 2014 Összeállította: Pernecker Dávid, Nimmerfroh Ferenc
Miyawaki-erdővel gazdagodott a Szent Borbála park
A projekt a 10 Millió Fa Alapítvány kezdeményezésére és finanszírozásával jött létre.
pontPÉCS: Bejelentették a város új művészeti fesztiválját
A júniusban induló pontPÉCS elsődleges célja az egyetemi művészeti képzés teljességének megmutatása.
Győzött a Mi Hazánk a Kúrián: még Sztojka Attila nyomására sem sikerült betiltani a kállói tüntetést
Újraindul a Pécs-München repülőjárat
A járatok újraindulását a város polgármestere, Péterffy Attila jelentette be csütörtökön.
hírek innen, onnan
Incidens történt egy Railjet-járaton
A bécsi rendőrség közbelépésre volt szükség csütörtökön az osztrák vasúttársaság (ÖBB) egyik menthetetlenül túlzsúfolt...
Néhány napos fegyverszünet lehet az orosz–ukrán fronton
Újabb diplomáciai egyeztetés zajlott Vlagyimir Putyin és Donald Trump között az ukrajnai háborúról és a nemzetközi helyzetről. A Kreml...
Fontos bejelentést tett az OTP Bank, 3 dátum, amely sok embert érinthet
Három fontos időpontot közölt az OTP Bank az ügyfelekkel.
Gigi Hadid kedvenc tavaszi cipőtrendje - így építsd be a szettjeidbe
A világhírű modell többször is ugyanabban a kényelmes, mégis stílusos cipőben jelent meg, és ezzel akaratlanul is beindított egy új...
Hosszú Katinka férje eddig nem látott fotót posztolt kisebbik lányukról, Szofiról
Gelencsér Máté a közösségi oldalán mutatott egy meghitt képet a kislányról, akiből a korábbiaknál többet látni.
Egy fideszes kocsmának és az Ismerős Arcok frontemberének is jutott az NKA-s támogatásokból
Mintegy 17 milliárd forintot osztottak ki a holdudvarnak.
Új légitársaság jelent meg Budapesten, új nagyvárosba juthatunk el közvetlenül
Több tengerentúli úti célhoz zökkenőmentes csatlakozás lesz.
„Olyan fontos a csapatmunka, mint a Forma-1-es gumicserénél” – megszólaltattuk a sebészt, aki a nyílt utcán varrta össze egy férfi szívét
Elértük azt a sebészt, aki a nyílt utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét. Elmesélte azt is, hogy egy ilyen kiélezett...
Mielőtt kidobod a kartondobozt, nézd meg, mit tehet a gyomok ellen a kertben
A legtöbben gondolkodás nélkül megszabadulnak a kiürült kartondobozoktól, pedig lehet, hogy túl gyorsan mondanak le valamiről, ami a...
Moszkva odaszúrt Kijevnek – így állnak a tűzszünethez
Nem kérnek engedélyt.
A választások előtt magasra szökött a vagyonkezelőalapítvány-gründolási láz
Már 114 vagyonkezelő alapítványt tartanak nyilván a bíróságok.
17 éve tűnt el Bridget Fonda a nyilvánosság elől: a friss képein a rajongói se ismernek rá
Egykor Hollywood egyik legfényesebb csillaga volt, ma pedig alig ismerni rá: Bridget Fonda évekkel ezelőtt hátat fordított a...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert
Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.

- Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben
- Emberrablás Pécsen
- Egy óra, a személyiséged tükre
- Hogyan válaszd ki a tökéletes mosogatót: tippek és praktikus tanácsok
- Hogyan szervezz le egy esküvőt pillanatok alatt?
- A napvitorla mint betekintésgátló: megéri kipróbálni?
- A nyugati határszélen a lehulló hó mennyisége helyenként megközelítheti vagy kissé túl is lépheti a 30 centimétert
- Megvillantotta legjobb fegyvereit a NATO egyik legerősebb országa - Látványos erődemonstrációval ijesztenek rá az oroszokra
- A Liverpool döntött Szoboszlai Dominik sorsáról
- Végig vezetve nyert rangadót a Pécs a Sopron ellen
- Forgalomkorlátozás a Mecsek Rallye idején
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Forgalomkorlátozás Magyarürögben
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Technikai okok miatt pénteken korábban bezár a Millennium Üzletházban működő bérletpénztár
- Gyakrabban közlekednek a pécsi Tüke Busz Zrt. 34-es járatai az Állatkertek Éjszakája
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Változik a pécsi Tüke Busz Zrt. bérletpénztárainak nyitva tartása július 1-jétől
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás







